Vodafone vs. Telekom

Kütyü Magazin, 2017. február 10. 17:01

A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Vodafone beadványa nyomán február 9-én, csütörtökön felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) döntésének végrehajtását, jelentette be Király István a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese. A bejelentésre reagált a Telekom is: szerintük a Vodafone állítása valótlan, és előrevetítették, hogy be fogják perelni a konkurrens szolgáltatót.

 

A Vodafone közleménye:

A Vodafone a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) kizáró döntését helybenhagyó KDB döntést, az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon támadta meg és kérte, hogy a bíróság a saját döntésééig függessze fel a döntés végrehajtását, amiről a bíróság most döntött, felfüggesztve a Vodafone-t kizáró döntés végrehajtását.

Mivel a Telekom és KEF ennek ellenére aláírta a szerződést, a Vodafone most polgári peres úton is megtámadja a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság döntésének hiányában a KEF eljárása nem zárult le jogerősen.

Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Telekom és a KEF szerződése érvénytelen. Természeten ennek alapján a Telekom nem köthet további szerződéseket az állami vállalatokkal és ha mégis kötne ilyet, akkor az érvénytelen lenne, hiszen jelenleg a Vodafone az állami intézmények szolgáltatója a hatályos szerződések szerint, hangsúlyozta Király István. 

A KEF és a Telekom a Vodafone figyelmeztetése ellenére, február 6-án aláírta a szerződést, ezért a Vodafone Magyarország a Magyar Telekom és a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) ellen is peres eljárást indít a Budai Központi Kerületi Bíróságon, mivel álláspontja szerint jogellenesen került sor a Telekom és a KEF közötti szerződéskötésre, mondta Király István. 

A Vodafone Magyarország 2014 eleje óta számít az állam első számú mobilszolgáltatójának. A Vodafone a KEF „Mobil szolgáltatások beszerzése 2016” közbeszerzési eljárásán a legjobb ajánlatot tette, ám a KEF kizárta az eljárásból arra hivatkozva, hogy a Vodafone túl alacsony összegű ajánlatot tett és kétséges, hogy teljesíteni tudja-e a vállalását. 

A KEF ezzel lényegében azt vonta kétségbe, hogy a Vodafone Magyarország – mint a világ második legnagyobb mobil szolgáltatójának leányvállalata – képes-e a szolgáltatást finanszírozni, mondta Király István. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a kiírásnak megfelelően megtett ajánlat nem veszteséges.

A potenciális KEF megrendelés éves szinten a Vodafone ajánlatával számolva mintegy 1 milliárd forintos nagyságrendű, a költségvetés számára éves szinten 500 millió forinttal kedvezőbb, mint a konkurens Telekom ajánlata.

A tények, ahogy a Vodafone látja:

A 168/2004. (V. 25. ) Kormányrendelet hatálya alá tartozó intézmények részére az eljárásban a Vodafone ajánlotta a legkedvezőbb mobilszolgáltatási díjtételeket. A verseny végeredményét döntően befolyásoló, a belföldi tarifák összehasonlíthatóságát szolgáló „súlyozott szolgáltatási díjak összesen” bírálati elemre jelen eljárásban a Vodafone 2317 Ft, amíg Magyar Telekom Nyrt. másodikként 3603 Ft értékű ajánlatot tett.

Király István szerint nemzetgazdasági szinten, a költségvetésnek éves szinten a felolvasott eredmények alapján több mint 500 millió, a 3 év alatt mintegy 1,6 milliárd forintos felesleges kiadást jelenthet, ha a KEF döntése nyomán az állami intézmények nem a Vodafone által kínált feltételekkel veszik igénybe a mobilszolgáltatásokat.

A 2013/2014-es KEF közbeszerzés során mintegy 100 ezer a KEF hatálya alá tartozó SIM-kártyával szerződtek az állami intézmények a Vodafone-hoz.

A Vodafone 3 éve biztosítja a mobil távközlési szolgáltatásokat a kormányzati szektor részére a KEF által folytatott központi közbeszerzési eljáráson alapuló szerződés keretein belül, és mint nemzetközi háttérrel rendelkező tőkeerős szolgáltató továbbra is elkötelezett az állami intézmények tudatos, fenntartható működésének biztosítása iránt. 

A Vodafone most nekik és minden potenciális KEF-es ügyfelének felajánlja, hogy a következő 3 évben is az új tenderben megajánlott, a korábbinál és a Telekom által most vállaltnál is lényegesen kedvezőbb árakon nyújtja a Vodafone mobil távközlési szolgáltatásait.

A Telekom válaszközleménye:

A Vodafone 2017. február 10-i sajtóközleménye rosszhiszemű és valótlan állításokat tartalmaz. A Magyar Telekom pert indít a Vodafone ellen.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) és a Magyar Telekom között egy jogszerű és eredményes közbeszerzési eljárás eredményeként február 6-án létrejött a „Kormányzati hangalapú csomagokra” vonatkozó megállapodás. A szerződést a felek valamennyi irányadó jogszabály betűjét és szellemét maradéktalanul betartva kötötték meg. A szerződés jogszerű és érvényes.

A Vodafone által hivatkozott, a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 9-i (vagyis a jogszerű szerződéskötést követő) döntése nem jár azzal a hatással, hogy az érvényesen létrejött szerződést utólag érvénytelenné teszi.

Valótlan a Vodafone azon állítása is, hogy a Telekom ne köthetne további szerződéseket az állami vállalatokkal. Ezzel szemben az igazság az, hogy a teljes érintetti kör jogszerűen és érvényesen köthet szerződést a KEF eljárásában nyertes ajánlattevővel, a Magyar Telekommal. 

A Vodafone valótlan tényállításai miatt a Telekom pert fog indítani a Vodafone ellen.

A Vodafone sajtókommunikációja és az érintett ügyfeleknek küldött tájékoztatása több valótlan állítást is tartalmaz, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy megtévesszék az ügyfeleket. A Magyar Telekom ezért felszólította a Vodafone-t a jogsértő ügyfél-tájékoztatási gyakorlat és sajtónyilatkozatok azonnali megszüntetésére. Sajnáljuk, hogy a Vodafone ilyen, az ügyfelek félrevezetését célzó, méltatlan lépésekkel gondolja kezelni a kialakult helyzetet.