Itt az idő felgyorsítani a hálózatát

Kütyü Magazin, 2024. január 27. 13:04

2024 a további progresszív innováció éve lesz a hálózatépítésben a Zyxel Networks szerint. „Arra számítunk, hogy ez egy olyan év lesz, amikor az ügyfelek komoly (és sok esetben nagyon is szükséges) beruházásokat hajtanak majd végre a vezeték nélküli technológiáik fejlesztésére“ – hangsúlyozza Kevin Drinkall, a Zyxel Networks EMEA marketing- és GTM-stratégiájának igazgatója.

 

Természetesen az egyik legmeghatározóbb tény, hogy ebben az évben jelenik meg a WiFi 7 – ugyanakkor arra is számít a gyártó, hogy a WiFi 6 és 6E is sokkal nagyobb mértékben terjed majd el. Már számos WiFi 7 hozzáférési pont érhető el a piacon (a Zyxel az elsők között jelentette be és tette elérhetővé egy termékét), és az év folyamán továbbiak megjelenése várható.

A WiFi 7 lényegesen gyorsabb, emellett konzisztensebb és megbízhatóbb csatlakozást biztosít sűrű környezetben. A kis- és középvállalkozások és a kisebb irodák esetében azonban előfordulhat, hogy a WiFi 7 meghaladja a költségvetésüket, ezért a WiFi 6 vagy 6E lesz a megfizethetőbb megoldás, ami ugyanolyan jó befektetés számukra. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a WiFi 6/6E eszközök többsége és az összes WiFi 7 eszköz WPA3 védelemmel rendelkezik, amely fokozott biztonságot nyújt mind az infrastruktúra, mind a vezeték nélkül csatlakozó eszközök számára.

Multi-gigás és egyszerűbb biztonság

Egy másik jelentős trend a multi-gigabites switchekre való átállás folytatódása lesz, amelyek 2,5 Gbps, 5 Gbps és 10 Gbps sebességet képesek biztosítani a csatlakoztatott eszközök számára. „2024-ben a Zyxelnél is tovább bővítjük multi-gigás kínálatunkat, és fejlesztjük PoE-képességeiket. A hálózat határain jelenleg üzembe helyezhető eszközök, mint például a WiFi 6/6E és a WiFi 7 hozzáférési pontok, valamint az olyan eszközök, mint a pan-zoom-tilt (PZT) képességgel rendelkező, kiváló minőségű IP megfigyelő kamerák, további áramellátást igényelnek a működéshez. Ez portonkénti 15,4 W-ról vagy 30 W-ról portonként 60 W-ra növekedést jelent egy hálózati switch esetében (PoE+-ról PoE++-ra)“ – emeli ki Kevin Drinkall. 

 

Freepik

 

A hálózati biztonság terén a fő trend az egyszerűsítés lesz. Évről évre megsokszorozódnak a hálózatokat fenyegető veszélyek, emiatt a digitális biztonsági megoldások egyre összetettebbé váltak. Bár ez feltétlenül elengedhetetlen, mégis elrettentheti a felhasználókat, különösen a műszaki vagy kiberbiztonsági szakértelemmel nem rendelkező kisebb vállalkozásokat.

„Itt tulajdonképpen két párhuzamos trendet látunk: az egyik, hogy a végfelhasználók egyre inkább szeretnék a hálózat védelmét egyszerűbbé tenni, a másik pedig, hogy egyre nyitottabbak arra, hogy a biztonság adminisztrációját és menedzselését professzionális szakértők kezébe adják át“ – mondja a szakértő.

A Zyxel Networks mindkét területen megkezdte már az előrelépéseket. A Connect and Protect kezdeményezésünk előre meghatározott kiberbiztonsági beállításokat biztosít az eszközökhöz, ami nagyban megkönnyíti a telepítést. A Nebula felhőkezelő és kiberbiztonsági felhőplatform folyamatos fejlesztése révén további, proaktív védelmet biztosít a gyártó az egyes fenyegetések ellen. „Bevezettük az együttműködésen alapuló észlelés és válasz funkciót (CDR), ami ellenőrzi a WiFi-n keresztül csatlakoztatott nem biztonságos eszközöket, és együttműködik a Zyxel Networks egyik tűzfalával, hogy az előre beállított feltételek szerint feltartóztassa azokat“ – hangsúlyozza Kevin Drinkall.

Nagyobb sávszélesség

Mindezeket a trendeket össze fogja fogni az elmozdulás a még nagyobb sávszélesség elérésére a hálózatokon; az alkalmazások, a tartalmak és a felhőalapú szolgáltatások igényessége ma már ezt kívánja meg. 2024-ben eljön az idő, hogy felgyorsítsuk a hálózatokat.

Folyamatos elmozdulás lesz látható a hálózatok távfelügyelete és kezelése irányában, amely kiterjed a konfigurációra és a telepítésre is. Ez korántsem új fejlemény, hanem egy növekvő tendencia, amelyet már egy ideje a menedzselt szolgáltatások növekvő elfogadottsága, a fejlett technikai készségek szűkös rendelkezésre állása vezérel, valamint a szervezetek növekvő függősége az informatikai rendszereiktől és hálózataiktól.

Továbbfejlesztett képességeivel – az extra biztonsági funkciókkal, valamint a mesterséges intelligencia és gépi tanulás használatával, amelyek különösen a hibakeresést és -feloldást segítik elő – a Nebula egy mindenre kiterjedő, végpontok közötti megoldássá válik, amelyen keresztül a teljes hálózat (vagy több hálózat) felügyelhető.

Hosszú távon a hálózatépítés ebbe az irányba fog elmozdulni. Az eszközöket távolról telepítjük, konfiguráljuk és kezeljük, és sokkal nagyobb lesz az együttműködés és a funkciók megosztása a switchek, vezeték nélküli hozzáférési pontok és biztonsági berendezések között. 2024-ben a hálózatok odáig fejlődnek, hogy a teljesítmény finomhangolása és a digitális kiberbiztonság teljes mértékben integrálódik majd az összes eszközön, és mindent a felhőn keresztül lehet majd felügyelni és kezelni.