Bemutatkozott a négymagos Xiaomi MI-2

Farkas Norman, 2012. augusztus 17. 13:51

A Xiaomi MI-2 tegnap átesett a hivatalos bemutatkozáson, s a róla szóló korábbi pletykák zöme beigazolódott: valóban az egyik legígéretesebb okostelefon a világon.

A Xiaomi tavaly sem bízott semmit a véletlenre, amikor előrukkolt a MI-1 (vagy MI One) mobillal, hiszen a masina ár/érték arányát tekintve a konkurensek zömét maga mögé utasította. A készülék ára a napokban drasztikusan lement, s ennek oka nem más, mint az utod érkezése, mely tegnap hivatalosan be is mutatkozott.

A bemutató alapján a Xiaomi MI-2 (vagy Xiaomi Phone 2) példátlan ajánlatnak tűnik, ugyanis a technokraták szinte minden igényét kielégíti, ára mégis kedvezően alakul. A telefon 1999 kínai jüant kóstál, mely körülbelül 71 000 forintnak felel meg. Ezért az összegért többnyire középkategóriás készülékeket vásárolhatunk, ám a kínai újdonság messze e szint felett foglal helyet.

Hogy mi teszi a MI-2 okostelefont kivételessé? A MIUI kezelőfelülettel színesített Android 4.1 Jelly Bean rendszert futtató kütyü lelke egy 1,5GHz-es, négymagos Qualcomm Snapdragon S4 Pro ((APQ8064) processzor, melyet Adreno 320 grafikus gyorsító, 2GB RAM és 16GB - microSD kártyával bővíthető - belső tárhely egészít ki. Ez az összeállítás irdatlan sebességgel kecsegtet, a legfrissebb Android rendszer jelenléte pedig önmagáért beszél.

Az ütős hardverelemek sora tovább folytatódik: 4,3 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontású (HD) Sharp IPS érintőképernyő, 8 megapixeles, F2.0 fényerejű, 27 milliméteres nagylátószögű objektívvel és BSI szenzorral ellátott hátlapi kamera, 2 megapixeles előlapi kamera, GPS, WiFi és Bluetooth modul, továbbá HSPA+ adatátviteli támogatás került a gépezetbe. A működéshez szükséges energiát egy 2000mAh kapacitású akkumulátor szolgáltatja a telefon számára, de igény esetén egy 3000mAh kapacitású telepet is rendelhetünk hozzá, ám a megnövelt üzemidőért 2 milliméteres vastagságnövekedéssel kell fizetnünk.

A módfelett ígéretes eszköz több színben is elérhető lesz, piaci premierjére pedig várhatóan októberben kerül sor, Kínában.

 

 


 

 

[Forrás: Unwired View]