Xperia Z néven mutatkozik be a Full HD kijelzővel felvértezett Yuga

Farkas Norman, 2012. december 28. 13:52

A januárban megrendezésre kerülő CES során kerülhet sor az Sony 5 hüvelykes Full HD kijelzővel ellátott csúcsmodelljének hivatalos leleplezésére. A Yuga néven fejlesztett újdonságot Xperia Z-ként ismerheti majd meg a nagyközönség.

Az Xperia Blog értesülései szerint Xperia Z néven debütál a japán gyártó Yuga fejlesztői néven híressé vált újdonsága, amely a HTC Butterfly és az Oppo Find 5 nyomdokaiba lépve Full HD felbontású megjelenítővel kápráztatja majd el a felhasználókat. Az Xperia Z névvel először a júniusi pletykákban találkozhattunk, melyek azt állították, hogy a Sony következő csúcsmodelljéhez kapcsolódik.

A Sony névválasztása nem lehet véletlen, hiszen az eddigi információk szerint az 139 x 71 x 7,9 milliméteres Xperia Z egy high-end, azaz abszolút felsőkategóriás készülék lesz, amely az OptiContrast technológiát felvonultató, 5 hüvelykes, 1920 x 1080 képpont megjelenítésére alkalmas érintőképernyőn túl olyan vonzó tulajdonságokkal is rendelkezik, mint az IP55-ös, vagy az IP57-es szabványoknak megfelelő ellenálló képesség a vízzel és a porral szemben.

Az OptiContrast technológiát egyébként már széles körben alkalmazza a Sony a saját televízióiban. A technológia lényege, hogy egy speciális fényelnyelő gyantarétegnek köszönhetően és teltebb színekkel operál a kijelző.

A várakozások szerint már a CES 2013 során lehullhat a lepel a Sony legújabb nagyágyújáról, így az elkövetkezendő hetekben biztosan találkozunk néhány róla készült, kiszivárgott fotóval, illetve a részletes technikai paramétereire utaló információkkal.

 

 

[Forrás: Unwired View]