Súlyos biztonsági rés az iOS 7-ben

Farkas Norman - 2013. szeptember 21.

Az Apple mobil rendszerének legújabb verziójában meglepően könnyű kikerülni a jelszavas védelmet, s így hozzáférni az eszköz egyes funkcióihoz, illetve a rajta tárolt fotókhoz.

Csak néhány napja vált elérhetővé a nagyközönség számára az iOS számos újítást magába foglaló, 7-es verziója. A teljesen átalakult kezelőfelület és az új funkciók mellett néhány bug is került a rendszerbe, ami alapvetően nem lenne meglepő, hiszen ez gyakran előfordul egy vadonatúj termék esetében, ám ezúttal egy igen súlyos biztonsági hibára derült fény, amely kissé ironikus, tekintve, hogy az iOS 7-tel a fedélzetén piacra dobott iPhone 5S pont ezen a téren mutat nagy előrelépést a home gombjába épített ujjlenyomat-olvasóval.

Az alábbi videó remekül szemlélteti, hogy a megfelelő ritmusban kétszer megérintve a home gombot megkerülhetjük a jelszavas védelmet, s hozzáférhetünk a készüléken található fotókhoz, melyeket akár meg is oszthatunk a közösségi oldalakon, ha úgy tartja kedvünk. Ez nem minden, az ébresztőórához, a kamerához (fényképezhetünk is), illetve a futó alkalmazásokat mutató (multitasking) képernyőhöz is játszi könnyedséggel eljuthatunk. 

 

 

Mi is elő próbáltuk csalni a bugot egy iOS 7.0.1 rendszert futtató iPhone 4 mobilon, s meglepődve tapasztaltuk, hogy a készülék a passcode beállítása után sem kért jelszót, egy újraindítást követően pedig csak 1-2 órával később „jött rá”, hogy mi lenne a dolga. Miután sikerült elővarázsolni a jelszókérő képernyőt, elkezdtük birizgálni a home gombot a videóban is látható módon, az eredmény pedig nem maradt el: valóban bejutottunk a galériába és garázdálkodhattunk a fotók között, majd a futó alkalmazásokra, a kamerára és az ébresztőórára is vethettünk egy pillantást – jelszó megadása nélkül.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza