Nokia N1 tablet – Android 5.0 Lollipop alapokon

Farkas Norman - 2014. november 18.

A Nokia kissé meglepő lépést tett, ugyanis bemutatta első androidos táblagépét. Az N1 névre keresztelt, dizájnjával az iPad modelleket idéző újdonság 7,9 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, fedélzetén pedig az Android 5.0 Lollipop rendszer fut a Nokia által fejlesztett Z Launcherrel kiegészülve.

A finn gyártótól nem remélhetjük új okostelefonok piacra dobását, hiszen a redmondi szoftveróriás felvásárolta mobil részlegét, mely immár Microsoft Lumia mobilokat ont magából. Úgy tűnik, ez a Nokiát különösebben nem szomorítja el, sőt a cég egész jól feltalálta magát és előrukkolt egy androidos táblagéppel.

A tegnap bemutatott Nokia N1-ről van szó, amely külsejét tekintve úgy néz ki, mint egy túlméretezett iPhone (de több iPad modellre is nagyon hasonlít, tehát szinte egyértelmű az almás beütés a dizájnjában), fedélzetén pedig az friss Android 5.0 Lollipop operációs rendszer teljesít szolgálatot a Nokia saját fejlesztésű Z Launcher kezdőképernyőjével kiegészülve.

 

 

A gép előlapját egy 7,9 hüvelykes, 2048 x 1536 pixel felbontású, 4:3 képarányú IPS LCD kijelző uralja, amit Gorilla Glass 3 üveg véd a sérülésektől. A gyors működésről egy 64 bites, 2,3GHz-es Intel Atom Z3580 processzor gondoskodik PowerVR G6430 grafikus gyorsító és 2GB RAM társaságában. Az unibody alumínium készülékházba a fentiek mellett 32GB tárhelyet, kétcsatornás WiFi (802.11a/b/g/n/ac + MIMO) és Bluetooth 4.0 modult, illetve 5300mAh kapacitású akkumulátort pakoltak a mérnökök, vezetékes csatlakozás frontján a reverzibilis, 3-as típusú USB portra támaszkodhatunk.

 

 

 

A natúr alumínium és lávaszürke árnyalatokban megjelenő táblagép két kamerával büszkélkedhet. Előlapján egy 5 megapixeles, hátlapján pedig egy 8 megapixeles fényleső kapott helyet, s érdekes módon a Nokia egyiket sem látta el LED segédfénnyel. A megfelelő multimédiás élmény érdekében sztereó hangszórókat is építettek az N1-be; ezek a készülék alján található lyukak mögött rejtőznek, melyek elhelyezkedésüket és kialakításukat tekintve is erősen hajaznak az iKütyüknél alkalmazott kis nyílásokhoz.

A Nokia N1 először Kínában lesz elérhető. Érkezése 2015 első negyedévére tehető, várható ára pedig 249 dollár körül alakul (adók és illetékek nélkül). Az év további részében egyéb régiókban is kapható lesz a készülék, ám erre vonatkozóan nincsenek pontos információk.
 

 

[Forrás: Nokia]

Vissza