Már 20 évvel ezelőtt belekóstolt az óragyártásba az Apple

Czipperer Dia - 2015. január 21.

Idén tavasszal kerül piacra az Apple első okosórája, az Apple Watch. A ketyegőkhöz fűződő történetük azonban korábbra nyúlik vissza: 20 éve készítették el első karórájukat.

Az eredeti Apple Watch

Lehet, hogy sokaknak homályos folt, de bizony nem az Apple Watch az elő karórája a cupertinói vállalatnak. Húsz évet kell visszamennünk az időben. A vállalat ugyanis 1995-ben dobta piacra első karóráját, igaz, csak korlátozott számban volt hozzáférhető.

Valójában egy promóciós ajándék volt, amelyet azoknak adot az Apple, akik Mac OS 7.5 szoftverre frissítettek. Az óra nem az okoseszközök táborát erősítette: akkor még maga a fogalom sem létezett. Még csak nem is digitális óráról volt szó, hagyományos, mutatókkal ellátott eszköz volt.

Mac OS felirattal ellátott műanyag szíjjal és karcálló üveggel szerelték fel, amely kék keretet kapott. A mostani Watch már sokkal ütősebb lesz ennél, és itt persze nemcsak a dizájnról van szó. Bár 1995-ben még szó sem volt iPhone-ról, a vállalat első okosóra már gond nélkül működik majd együtt a legújabb iPhone modellekkel.

Az eszközt bemutatták az utca emberének is (lásd: videó), melyben az egyik férfi úgy jellemezte a klasszikus karórát, hogy úgy néz ki, mint egy Mickey Mouse óra. Egy másik férfi szerint inkább a nőknek tervezték. Volt, aki szerint a maga módján egyszerű, ugyanakkor stílusos megoldásról van szó, persze nem szabad elfelejteni, hogy egy húsz éves eszközről beszélünk.

 

 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza