iOS és Android platformon is landolt a Cortana

Czipperer Dia - 2015. december 10.

Végre hivatalosan is megérkezett a Microsoft virtuális asszisztense Android és iOS platformra is. Mindkét verzió elérhető az alkalmazás áruházakban.

A Microsoft szerdán jelentette be a nagy hírt, miszerint kiadta a Cortana Android és iOS-re szánt végelges verzióját. Ugyan a beta változat már korábban elérhető volt Android platformra, azonban most a hivatalos változat is elérhető, immáron mindkét operációs rendszerre.

Jó hír, hogy nincs szükség Windows 10-es PC-re az app futtatásához. Azonban a Microsoft elmondáas szerint a virtuális asszisztens akkor a leghatékonyabb, ha futa hozzá tartozó asztali alkalmazás is. Ha a kettőt együtt használjuk, hasonló élményben lehet részünk, mint az Apple Continuity feature-énél, amely megkönnyíti a felhasználóknak az iOS és OS X eszközökön futó feladatok közötti váltást.

Ha futtatjuk a Cortanát, többek között hely alapú emlékeztetőket állíthatunk be a PC-n, és ez akkor jelenik meg a telefonon, ha azon a bizonyos helyen tartozkodunk. Továbbá arra is lehetőséget nyújt, hogy nyomon kövessük és válaszoljunk az elmúlasztott hívásokra a szintén Cortanát futtató PC-ről.
 


Ha más Microsoft szolgáltatásokat használunk a mobilon, a Cortana nem képes kommunikálni velük. Például nem tudunk vele e-mailt küldeni, ha például Outlookot használunk. Azonban Marcus Ash, a Microsoft Cortana részlegének programvezetője elmondta, hogy a jövőben arra törekszenek majd, hogy a különféle appok között szorosabb kapcsolatot biztosítsanak.

Egy dolog azonban biztos: az iOS és Android platformon futó Cortana sosem lesz pontosan olyan, mint a Windows eszközökön található verzió, ugyanis az applikáció nem képezi szerves részét az operációs rendszernek.

A Microsoft ezen felül a jövőben egy újabb rendszerre is kiadja majd a Cortanát, méghozzá a Cyanogen OS-re. A két vállalat közösen dolgozik azon, hogy a OnePlus One modelleken is gond nélkül fusson a Cortana. A frissítés még ebben a hónapban várható. Ezzel a One Plus One lehet az első olyan Cyanogen alapú eszköz a sorban, amely Cortana integrációt kap, azonban a jövőben több eszköz is csatlakozik a sorba.

 

Forrás: Mashable.com

Vissza