CES 2016: nagy teljesítményű hordozható SSD

Kütyü Magazin - 2016. január 5.

A Samsung Electronics mai, azaz 2016. január 5-ei bejelentése szerint februártól válik kaphatóvá a Portable SSD T3, ami egy tenyérnyi méretű, multi-terabájtos (TB) tárhelyet biztosító, prémium külső háttértár (SSD). Persze a februári időpont nem jelenti azt, hogy a világon mindenhol megjelenik majd ez az új eszköz, először csak az USA-ban, Kínában és néhány nyugat-európai országban lesz hozzáférhető.

A 2016-os Szórakoztató Elektronikai Kiállítás (CES) Innovációs Díj mobiltelefon tartozékok kategóriájának díjazottjaként, a T3 meghajtó ott van a Samsung standján Las Vegasban.
 
A Samsung által szabadalmaztatott Vertical NAND (V-NAND) és SSD TurboWrite technológiával felszerelt T3 megnövelt teljesítményt nyújt majd. Felgyorsítja, illetve megkönnyíti a felhasználók, tartalomgyártók, valamint az üzleti és IT szakemberek számára a nagyméretű multimédiás tartalmak tárolását és a különböző eszközök közti átvitelét.
 
„A világszerte nagy sikernek örvendő Portable SSD T1 2015-ös bevezetését követően a T3-as fejlesztésénél több jelentős tartalomgyártó és szakember véleményén alapuló frissítést végeztünk – mondta el Un-Soo Kim, a Samsung Electronics memória üzletágának termékmarketingért felelős elnökhelyettese. – A T3 megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket napjaink mobilis életmódja támaszt a külső tárolóeszközök iránt, vagyis egyedülálló teljesítményt, hatalmas tárolókapacitást és tartósságot kínál anélkül, hogy a stílus vagy a biztonság terén kompromisszumot kötne.”
 
 
A különösen nagy felbontású 4K tartalmak terjedésével a felhasználók mindinkább hagyatkoznak a külső tároló megoldásokra, miközben egyre gyorsabb adatátvitelre és nagyobb tárhelyre vágynak a különböző eszközökön. A T3 450 MB/s-nál is nagyobb olvasási és írási sebességű USB 3.1-es csatlakozón alapuló, hipergyors adatátvitellel elégíti ki a felhasználók ezen elvárását. Ez több mint négyszer nagyobb gyorsaságot tesz lehetővé, mint az alternatív külső HDD megoldások.
 
A speciálisan a mai mobil életstílushoz fejlesztett Portable SSD T3 kompakt, könnyű és tartós. A meghajtó kisebb, mint egy átlagos névjegykártya és alig több, mint 50 grammot nyom, ezáltal lehetővé teszi, hogy a felhasználók nagy adatmennyiséget is bárhová könnyedén magukkal vihessenek. 
 
A SSD más mint egy külső HDD, hiszen nincs mozgó eleme, így a T3 lényegesen jobban védett az ütések és leesések során keletkező sérülésekkel vagy az adatvesztéssel szemben. Az új, rázkódás elleni fém toknak és belső keretnek köszönhetően a T3 1500 G gravitációs erőnek is képes ellenállni, és átvészeli az esést akár több mint két méter magasból is. A meghajtóba integrált Thermal Guard extrém hőmérsékleti körülmények között is megakadályozza a túlmelegedést. A T3-at 3 éves, korlátozott garanciával vezeti be a gyártó.
 
Az USB 3.1 C típusú csatlakozóval felszerelt T3 minden olyan eszközzel kompatibilis, amely támogatja az USB szabványt, beleértve a legújabb androidos okostelefonokat és tableteket, valamint a Windows és MAC operációs rendszerrel futó számítógépeket is.
 
Így a felhasználók adatokat küldhetnek a T3-ról a számítógépükre és vissza, mobileszközeiken keresztül is hozzáférhetnek a meghajtón tárolt fájlokhoz, a multimédiás tartalmakat pedig akár az olyan nagy kijelzős eszközökön is megnézhetik, mint a televíziókészülékük. A zökkenőmentes felhasználói élmény biztosítása érdekében a T3 alapértelmezett fájlfelismerő formátumként a széles körben használt exFAT fájlrendszert alkalmazza. A Samsung Portable SSD-hez fejlesztett kiegészítő androidos mobilapplikáció pedig támogatja a jelszómódosításokat, és segítségével ellenőrizhető a szabad tárhely nagysága is.
 
A T3-on tárolt adatokat egy egyszerű, egyetlen jelszót igénylő beállítási folyamaton keresztül érhetik el a felhasználók. A hardveres AES 256-bites algoritmus garantálja a magas szintű biztonságot és védelmet a Windows, a Mac és az Android operációs rendszereken keresztüli elérés esetén is. Ennek köszönhetően a meghajtón tárolt adatok hozzáférhetetlenek lesznek, ha esetleg az eszköz illetéktelen kezekbe kerülne.
Vissza