A Samsung végre elárulta, miért hevülnek túl a Note7 modellek

Kütyü Magazin - 2017. január 24.

Több hónapja tartanak a vizsgálatok a Samsung Galaxy Note7 telefonokkal kapcsolatban, ugyanis a készülékek jelentős túlmelegedési problémákkal küzdenek. A dél-koreai vállalat most végre felfedte a túlmelegedés okát.

A Samsung nem csupán azt árulta el hivatalosan, miért is melegednek túl a Galaxy note7 telefonok, hanem bocsánatot is kértek a vásárlóktól, szolgáltatóktól és partnerektől egyaránt, és DJ Koh, a mobilkommunikációs üzletág elnöke mindmellett háláját fejezte ki az ügy során tanúsított kitartásukért.
 


A vállalat azt is fontosnak tartja, hogy az ügífeleket az új lépésekről is tájékoztassa, melyeket annak érdekében tesznek, hogy az eset ne ismétlődhessen meg. Koh mellett a Galaxy Note7 ügy kivizsgálásában függetlenül résztvevő piacvezető vállalatok vezetői is megszólaltak.

A Samsung az eredmény alapján széles körű belső minőség-, és biztonságellenőrzési folyamatokat hajtott végre, hogy a termékei még biztonságosabbak legyenek. A vállalat olyan új protokollokat vezetett be, mint a többrétegű biztonsági intézkedések és a nyolc pontból álló akkumulátor biztonsági ellenőrzés. A Samsung továbbá létrehozta a külső tanácsadókból, tudományos és kutatási szakértőkből álló Akkumulátor Tanácsadó Csoportot (Battery Advisory Group), hogy az akkumulátorok biztonságával és az innovációkkal kapcsolatban tiszta és objektív rálátást biztosítson. Az Akkumulátor Tanácsadó Csoport (Battery Advisory Group) tagjai közt megtalálhatók:

  • Clare Grey, Ph.D., a Cambridge-i Egyetem kémia professzora
  • Gerbrand Ceder, Ph.D., a kaliforniai Berkeley Egyetem anyag- és műszaki tudományok professzora
  • Yi Cui, Ph.D., a Stanford Egyetem anyag- és műszaki tudományok professzora 
  • Toru Amazutsumi, Ph.D., az akkumulátorokra specializálódott japán kutatóközpont, az Amaz Techno-consultant vezérigazgatója


 „Az elmúlt néhány hónapban független iparági szakértőkkel szorosan együttműködve minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattunk, hogy megtaláljuk a Galaxy Note7 esetek okát
– nyilatkozta Koh. – Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy egy sor innováció révén egyrészt újra értelmezzük a biztonság fogalmát, másrészt, hogy új kaput nyissunk a végtelen lehetőségek és új élmények felé.”

Kulcsszavak: Samsung, Galaxy Note7
Vissza