Limitált szériás karórával kedveskedik a Casio a sportimádóknak

Kütyü Magazin - 2019. szeptember 27.

Már hazánkban is elérhető a Casio új limitált szériás karórája, amely a legendás bokszmárka, az Everlasttal történő együttműködés révén született meg. A strapabíró óráiról ismert japán óramárka és a sport- és bokszfelszereléseket gyártó cég közös modellje a GBA800EL-4A típusszámot viseli. 

„A modell megjelenése az Everlast bokszkesztyűk és bokszzsákok stílusát idézi a matt vörös tokkal, szíjjal, a fekete feliratokkal és gombokkal, valamint a fehér óra- és percmutatókal. A világhírű Everlast logó pedig nemcsak a csomagoláson, hanem az óra szíján, illetve hátlapján is feltűnik” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

A limitált szériás G-Shock megjelenését a számlapon, a digitális kijelző felett olvasható „Choice of Champions”, vagyis a „Bajnokok választása” szlogen teszi teljessé, amely csak akkor jelenik meg, ha viselője megnyomja a karórán a LED-háttérvilágítás aktiválására szolgáló gombot. A felirat az Everlast örökségére utal, az 1910-ben, a New York-i Bronx negyedben alapított márka ugyanis olyan bokszolókat segített hozzá a győzelmekhez mint Jack Dempsey, Larry Holmes, vagy éppen Mohamed Ali.

 

A GBA800EL-4A modellt nemcsak exkluzív megjelenése, hanem a fitnesz bajnokok számára kifejlesztett funkciók teszik igazán különlegessé. A karórát háromtengelyű gyorsulásmérő szenzorral látták el, hogy a felhasználók nyomon tudják követni a séta, vagy futás közben megtett lépéseik számát. „A digitális kijelző megmutatja az egy óra alatt megtett lépéseket, az állapotjelző pedig megjeleníti a kitűzött célhoz szükséges lépések számát” – emelte ki a Casio termékmenedzsere.

 

A beépített Bluetooth kapcsolaton keresztül a karóráról számos hasznos információ menthető át az okostelefonokra letölthető G-Shock alkalmazásba. A felhasználók diagrammokon ellenőrizhetik a megtett lépéseket, valamint az elégetett kalóriák számát ötféle mértékegyég szerint, napokra, hetekre, illetve hónapokra lebontva. Az applikáció emellett arra is képes, hogy grafikus térképen ábrázolja a megtett útvonalat, ami kifejezetten hasznos lehet a futóedzések nyomon követésére. Az alkalmazásban a felhasználók edzéseiket is megtervezhetik az előre beállítható időintervallumok szerint, az edzéstereket pedig könnyedén továbbíthatják az órának, így azok megvalósításához nincs szükség okostelefonra.

 

Az Everlast G-Shock karóra ötféle különböző ébresztő/időzítővel rendelkezik, amelyekben összesen 20 előre programozott időpont adható meg. A beépített stopper óra 10 féle idő mérésére képes és mintegy 200 köridős memóriával rendelkezik. Nemcsak ez a tulajdonsága teszi ideális sportórává, hanem a G-Shock karórákra jellemző fokozott ütés-, rázkódás- és vízállóság (200m) is. „A limitált szériás változatból összesen 100 darab érhető el hazánkban  59 990 forintos ajánlott fogyasztói áron. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a G-Shock rajongók érdeklődését kelti fel ez a modell, hanem azokét is, akik napi szinten edzenek legyen szó futásról, vagy bokszról.” -tette hozzá Nagy Sándor. 

Vissza