Csődöt jelentett az Apple Watch zafírüvegének gyártója – késhet az óra megjelenése

Kütyü Magazin - 2014. október 7.

Az Apple Watch kijelzőjét védő zafírüveg gyártásáért felelős GT Advanced nyilatkozatában tudatta, hogy a csődbe ment. A cég problémái rossz hatással lehetnek a várva várt okosóra piaci premierjére.

A napokban felröppent a hír, hogy az Apple okosórája a várnál később, csak februárban jelenik meg a piacon, s az elcsúszó premier hátterében gyártási nehézségek állnak. A mai nap folyamán kiderült, hogy a Watch zafírüvegét gyártó GT Advance csődöt jelentett, s ez a hír szoros összefüggésben lehet a későbbi premierrel, amihez limitált darabszám társul (csak 15 millió óra lesz legyártva a piacra dobáskor).

Bár első hallásra nem hangzik túl fényesen a GT Advance helyzete, a jelek szerint most is a normál ütemben folyik a gyárban a munka és próbálják visszaszerezni a hitelezőik bizalmát. Az iPhone-ok Touch ID ujjlenyomat-olvasóját és kameravédő zafírfedelét is szállító cég végrehajtja újraszervezési tervét, hogy mielőbb javuljon a mérlege. Szintén némi bizakodásra ad okot, hogy a friss jelentések szerint szeptember 28-án még kb. 85 millió dollárnyi készpénz volt a birtokában.

A GT Advance körüli körülményeket olvasgatva eszünkbe juthat, hogy az Apple pont ezeket vette számításba, amikor úgy döntött, hogy a híresztelések dacára nem zafírüveget használ az iPhone 6 kijelzőjének védelmére.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza