A BlackBerry és a T-Mobile újra egymásra találtak

Czipperer Dia - 2015. május 8.

A BlackBerry és a T-Mobile ismét partnerségre léptek egymással. Ennek apropóján máris egy új BB-mobil lesz elérhető a szolgáltató kínálatában jövő héttől. A BlackBerry Classic május 13-án landol a T-Mobile-nál. 

A BlackBerrry Classic mobilja az Egyesület Államokban az AT&T és a Verizon kínálatában is kapható, azonban a T-Mobile-nál már egy ideje nem látni BB-telefonokat. A két cég korábban úgy döntött, elválnak útjaik, azonban úgy tűnik, most mégis folytatják a közös munkát.

Mindez olyannyira biztos, hogy május 13-án már landol is az első BlackBerry mobil, a Classic a T-Mobile kínálatában. A készüléket online lehet megvásárolni jövő hét szerdától.

John Chen, a BlackBerry feje a megújított partnerséggel kapcsolatban elmondta, hogy a két cég közti együttműködés fontos lépés mind az ügyfelek, mind pedig a részvényesek szempontjából. Azt is kiemelte továbbá, hogy tavalyhoz képest sok minden változott.
 


Ő maga is bevallotta, hogy egy évvel ezelőtt mindezt el sem tudta képzelni. A korábbi szétválás szerinte mindkét vállalat számára a legjobb lépés volt, amit tehettek abban a helyzetben, azonban azzal ő is egyetért, hogy sok minden változott az elmúlt időben.

Úgy véli, hogy meg tudják találni a közös nevezőt a T-Mobile-lal, hiszen a közös ügyfelek potenciális előnyt jelentenek mindkét fél számára.

 

 

Forrás: GSMArena.com

Vissza