Limitált szériás kollekcióval ünnepli a G-Shock 35. éves fennállását

Kütyü Magazin - 2017. december 2.

A Casio népszerű ütés- és rezgésálló sportos órája, a G-Shock 2018 áprilisában ünnepli 35. éves fennállását. Ebből az alkalomból a japán gyártó különleges, limitált szériás karórákat dob piacra. 

„A Casio immáron hazánkban is elérhetővé tette a Big Bang Black kollekciót, melynek mind a négy tagja matt fekete szíjjal és tokkal készül” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere. 

A G-Shock története 1981-ben kezdődött, amikor egy mérnök eldöntötte, hogy ellenálló és törhetetlen karórát tervez. Az akkoriban kapható időmérők törékenyek és gyengék voltak, ezért a Casio eltökélt volt abban, hogy olyan strapabíró karórát dobjon piacra, melyet viselőik bátran használhatnak nehezebb fizikai igénybevétel esetén is. Több mint 200 prototípus, valamint két éves fejlesztési időszak után a japán gyártó 1983-ban bemutatta az első ütésálló G-Shock órát. Azóta számos modell jelent meg ezzel a márkanévvel, melyek kivétel nélkül a szívós, strapabíró órák megtestesítői. 

„A Big Bang Black kollekció tulajdonképpen az első hírnökei a G-Shock 35. éves fennállása előtt tisztelgő ünnepi sorozatnak. A matt fekete szíjjal, lünettával és számlappal ellátott karórák a korai G-Shock karórák hangulatát idézik meg” – hangsúlyozta a Casio termékmenedzsere. A kollekció darabjai között egy por és sárálló (MUDMASTER GG-1035A), egy háromdimenziós számlappal (GA-735A), egy közepes méretű lünettával (GA-835A), valamint egy nagyobb tokkal és egy precíziós számlappal ellátott változat (GA-135A) található. A karórákon alkalmazott fehér és szürkés analóg mutatók, illetve az inverz digitális kijelző kiváló kontrasztban van a matt fekete szíjakkal és lünettákkal. A különleges kollekció valamennyi tagja fokozottan ütés- és rezgésálló, 200 méterig vízálló és napi ötszöri ébresztő, illetve stopperóra funkcióval rendelkeznek. 

A Big Bang Black Collection egyes darabjait további hasznos képességekkel ruházták fel, hogy minél teljesebb társai lehessenek viselőik számára. A GG-1035A karóra 31 időzóna és 48 világváros időkijelzésére alkalmas, a beépített termométer pedig -10 és 60 Celsius fok között mutatja az aktuális hőmérsékletet. A beépített auto LED-világításnak köszönhetően gombnyomás nélkül a kéz mozgatására világítja be a számlapot. A kollekció másik darabja a GA-835A a szabadidős sportok kedvelőinek lehet optimális választás. Fejlett stopperóra funkciójának köszönhetően 120 különféle időeredmény rögzíthető, emellett számlapján egyszerre kétféle zónaidő is megjeleníthető.

Valamennyi Big Bang Black G-Shock karóra számlapján megtalálható a 35. éves jubileumra készített logó, melyet a világhírű grafikus művész, Eric Haze tervezett. „A sorozat valamennyi tagja olyan fémdobozokban kerül a vásárlókhoz, amelyeken fekete alapon fehér csillagok szimbolizálják a G-Shock széria elmúlt 35 évét” – jegyezte meg Nagy Sándor. 

Vissza