A Hisense elhozza a nagyképernyős tévézés forradalmát

Kütyü Magazin - 2024. január 11.

Több mint 100 ezer hangegységgel rendelkező szonikus lézertévét és ultravékony, 14 milliméter mélységű óriásképernyős tévét is bemutatott a Hisense a CES 2024 kiállításon. A kínai gyártó ULED X termékcsaládja három új modellel, a 110UX, a 98UX és az egyedi formavilágú 75UX tévével bővült, a lézertévék területén pedig elhozta az első feltekerhető kijelzőt. A Hisense idén az autóiparba is belép, legkorszerűbb kijelző-technológiáját a járművekbe épített kivetítőrendszerében mutatja meg.

„A Hisense kitolja a kijelzőtechnológia határait és újragondolja azokat a helyzeteket, amelyekben nélkülözhetetlenek a képernyők. Elkötelezettek vagyunk, hogy közelebb hozzuk a világot azáltal, hogy a kijelzőtechnológiákat integráljuk a mindennapi életbe és olyan élményeket kínáljunk, amelyek túllépnek a képernyőn” – mondta el David Gold, a Hisense amerikai elnöke a CES 2024 kiállításon, ahol a vállalat bemutatta az új készülékeit és technológiai megoldásait. 

Túllép a hagyományos installációk korlátain 

Az első 8K lézertévé és a TriChroma lézertévé bevezetésével a Hisense úttörő szerepet tölt be a lézertévék területén, az idei kiállításon pedig további megoldásokról is lerántotta a leplet. 

A világ első 8K Sonic Screen lézertévéje egyben a valaha látott legnagyobb szonikus képernyőjével rendelkező készülék, 3,4 négyzetméternyi hangfelülettel és több mint 100 ezer hangegységgel alakították ki, ezáltal vetekszik a professzionális mozikkal. A Hisense új, Rollable, vagyis feltekerhető lézertévéje forradalmasítja a nagyképernyős tévénézést, ugyanis túllép a hagyományos installációk korlátain és lehetővé teszi, hogy ha éppen nincsen használatban, akkor elrejtsék a lézerképernyőt. 

 

 

A Hisense nem csak a képminőség terén mutatott be fejlesztéseket, hanem a nagy dinamikatartomány, a fényerő, a kontraszt és a vizuális mélység terén is hozott új megoldásokat. A világ első Ultra Black Screen lézertévéje olyan mikro-nano, tükröződésgátló filmtechnológiát tartalmaz, amely 50%-kal javítja a fényhasznosítás hatékonyságát – példátlan javulást biztosítva a kijelző fényerejében, kontrasztjában. 

 

Nagyképernyős megjelenítést biztosít az otthoni mozizáshoz 

A Hisense LED technológiájának csúcsát jelentő ULED X termékcsalád tavaly óta 65 és 85 colos változatban elérhető. Idén a vállalat 98 és 110 hüvelykes, azaz 248 és 279 centis óriásképernyős mini-LED-eket is bevezet, amelyek még precízebb fényerőszabályozást és jobb fényerősséget kínálnak. 

A CES innovációs díjával is kitüntetett 110UX modell több mint 40 ezer fényerő-szabályozott zónával rendelkezik egyetlen 110 hüvelykes képernyőn. A modell akár 10 ezer nites fényerőt is biztosít, amelynek köszönhetően növeli a kontrasztot és a dinamikatartományt. A 98UX modell lenyűgöző, 5000 nites fényerőre képes és több mint 10 ezer fényerő-szabályozott zónával rendelkezik, ezért rendkívüli képminőséget kínál az óriásképernyőn. 

 

 

A Hisense idén bemutatta a valaha gyártott legvékonyabb mini-LED készülékét is: a 75UX kevesebb mint 14 milliméter mélységű, az iparágban is merész formavilága pedig tökéletesen illeszkedik a kortárs otthoni trendekhez. Az ultravékony profil mellett az 5 ezer fényerő-szabályozott zóna páratlan kontrasztot biztosít a tévénézőknek. 

 

 

Információs központtá alakítja a jármű szélvédőjét 

A tévémodellek mellett a Hisense bemutatta az első, autóiparnak tervezett kijelző-technológiáját is: az Automobile Laser Display fejlett lézeres vetítési technológia segítségével szimulálja a teljes járművön belüli élményt és szintén elnyerte a CES 2024 innovációs díját. Az AR Heads-UP Display a holografikus technológiát és a TriChroma hármas lézeres vetítést integrálja és a jármű szélvédőjét információs központtá alakítja annak érdekében, hogy a járművezetőknek a virtuális képek és a valós környezet egyidejű megtekintését biztosítsa. A nagy felbontású, többirányú kijelzőkön keresztül figyelemre méltó átláthatóságot garantál a technológia, ráadásul a kültérre is kiterjeszti képességeit. 

 

 

Vissza