Hétmilliárd euró a Galileo navigációs programra

MTI Sajtóadatbank - 2011. december 1.

Hétmilliárd eurós költségvetést javasol az Európai Bizottság a 2014-2020 közötti időszakra a Galileo műholdas navigációs program, és a hozzá kapcsolódó, a GPS-jel pontosságának növelésére hivatott EGNOS program finanszírozására.

Ebből a keretből az európai uniós végrehajtó testület szerdán elfogadott javaslata szerint garantálni lehetne, hogy kiépül és működőképes marad az EU műholdas navigációs infrastruktúrája, és biztosított lenne a szolgáltatásnyújtás minősége is.

Az amerikai GPS-rendszerhez hasonló európai navigációs műholdprogram keretében - többszöri halasztás után - október 21-én fellőtték az első két üzemszerűen működő műholdat. Jövőre két további Galileo-hold fellövése várható, és 2014-ben a remények szerint a Galileo nyújtotta kezdeti szolgáltatások elérhetők lesznek - emlékeztet a bizottság közleménye.

Antonio Tajani ipari biztos kommentárjában kiemelte, hogy a Galileo és az EGNOS nagy mértékben hozzájárulnak a nagy gazdasági potenciálú kulcságazatokban az ipar versenyképességéhez és az innovációhoz.

A bizottság azt is bejelentette, hogy az említett hétéves időszakra számításai szerint 5,8 milliárd euróra lesz szükség a Föld környezetvédelmi és biztonsági célú megfigyelésére létrehozott GMES-program finanszírozására is. Ezt azonban szerinte az uniós központi pénzügyi kereten kívül kellene megoldani, mégpedig a 27 tagállamnak - a bruttó nemzeti jövedelem alapján megállapított - pénzügyi hozzájárulására építve.

Vissza