Samsung Galaxy S III bemutató március 22-én?

Farkas Norman - 2012. február 7.

A koreai gyártó rejtélyes eseményt szervez a címben említett dátumra. Vajon a Galaxy S III-ról hullik majd le a lepel?

Nem is olyan régen kiderült, hogy a Samsung következő zászlóshajója nem a hónap végén megrendezésre kerülő Mobile World Congress alkalmával debütál, hanem egy kicsit később, vélhetően egy külön erre a célra szervezett rendezvényen.

A FrAndroid szerint azon az eseményen tárulhat a nagyközönség elé a jövevény, melyre az alant látható meghívó szól. Mivel a rendezvény helyszínéül Franciaország szolgál, ezért biztosan valamilyen, kifejezetten a francia piacra szánt újdonság leleplezésére kerülhet sor a Galaxy S III mellett - vagy helyett.

Egyelőre úgy tűnik, hogy esélytelen a trónörökös ilyen korai bemutatása, ugyanis a koreai ET News értesülései szerint az Android 4.0 alapú, 7 milliméter vékony házzal, 12 megapixeles kamerával, Super AMOLED Plus HD kijelzővel és négymagos processzorral felvértezett csúcsmodell csak májusban érkezik meg a piacra.

Vissza