Több HTC, Samsung és Asus készülék is kap Android 4.1 Jelly Bean frissítést

Kütyü Magazin - 2012. július 23.

Az Asus és a HTC megerősítették, hogy tervezik az Android 4.1 Jelly Bean update kiadását bizonyos készülékeire, az pedig szinte biztosra vehető, hogy a Samsung is ügyködik már a Galaxy S III frissítésén.

A múlt héten kiderült az ausztrál Telstra szolgáltató jóvoltából, hogy néhány HTC modell biztosan kap 4.1 Jelly Bean frissítést, a napokban pedig maga a gyártó is megerősítette, hogy a One XL, One X és One S telefonok rendszerfrissítése a tervei között szerepel. Sajnos ennél többet nem tudtunk meg, tehát az update érkezésének várható ideje továbbra is rejtély maradt.

 

Nem meglepő, hogy az Asus, mint a Jelly Bean referenciamodell (Nexus 7) gyártója az elsők között vetítette előre, hogy mely masinái részesülnek update-ben. A tajvani gyártó elmondása szerint a Transformer Pad, Transformer Pad Prime és Transformer Pad Infinity modellek kapnak "zselés cukorkát", s az az elkövetkezendő hónapok folyamán lesz elérhető számukra. Ezzel valószínűleg az Asus lesz az első gyártó, mely leszállítja eszközeire a friss rendszert, s ez nem véletlen, hiszen már rég megismerték annak forráskódját a Nexus 7 gyártása során.

Esélyes, hogy a fent felsorolt HTC és Asus eszközök mellett a Galaxy S III is viszonylag korán megkapja a 4.1-es Androidot annak ellenére, hogy a dél-koreai gyártó még nem ejtett szót az ügyben. Hogy miért gondolhatjuk ezt? Egyszerű: azért, mert igen balga lépés lenne a Samsungtól, ha frissítés nélkül hagyná a legújabb zászlóshajóját, mellyel épp eladási rekordokat döntöget (már több mint 10 milliót adtak el belőle világszerte).

Vissza