Samsung Galaxy Tab 2 7.0 P3100 teszt

Erőss Csaba - 2013. március 17.

Szerkesztőségünkben járt a hétcolos Samsung Galaxy Tab 2 tablet, melynek külsejétől ugyan nem estünk hanyatt, de felszereltségének és minőségi kiegészítőinek köszönhetően végül levett minket a lábunkról.

 

Kiegészítők

A tesztkészülék mellé ezúttal két kiegészítőt is kaptunk, hogy teljes pompájában csodálhassuk meg a P3100-ast. Az első egy tok volt coverrel. A kemény hátlap megnyugtató védelmet adott a tabletnek, a gombok kivételével teljesen fedte a készülék hátsó felét. Előre egy mágneses hajtogatható védelem jutott, mely ugye egyrészt eltakarja használaton kívül a kijelzőt, másrészt hátra hajtva könnyen csinálhatunk belőle egy támaszt, így az asztalra téve is kényelmesen nézegethetjük tabletünket.

 

 

A másik kiegészítő egy ritkábban látható eszköz, egy billentyűzet. Kissé kétkedve fogadtam, hiszen úgy gondolom, hogy a tablet alapvetően tartalomfogyasztásra való, hosszú távon a gépelés kínszenvedés, amit nem lehet pár érintéssel elintézni, annak nem sok jövője van a “csak kijelzős” platformokon. Ez a billentyűzet elméletileg pont ezt a problémát lett volna hivatott megoldani, segítségével az álló helyzetben dokkolt tablet egy kis szövegrögzítő állomássá alakítható. Az angol nyelvű billentyűzeten sajnos ékezetek nélkül kell operálnunk, cserébe minden más funkció elérhető innen is. Az pozitív csalódás, hogy a virtuális billentyűzet magától kikapcsol, ha a fizikait használjuk, de ha mégsem kapna észbe, akkor egy gombnyomással emlékezethetjük. Emellett az alkalmazások, fény- és hangerő, a képernyőzár is vezérelhető innen, szinte el is felejthetjük, hogy egy érintőképernyős eszközön ügyködünk éppen. Ha nagyobb méretű szöveges adatot szeretnénk felvinni a tableten keresztül, akkor ez a billentyűzet dokkoló az a kiegészítő, melyet nyugodt szívvel ajánlok megoldásként.

 

 

Verdict

A nem túl egyedi külső ellenére egy kifejezetten jó tabletet ismerhettem meg a Samsung Tab 2 7.0 P3100 személyében, mely megmutatta mit jelent a valódi tablet élmény. Naponta bő 2 órát néztem rajta filmet utazgatás közben, itthon a fotelbe dőlve inkább őt vettem elő, mintsem a telefonom, ráadásul a fenekéből nem lógott ki állandóan a töltőkábel, így még egyszerűbb volt a cipelése. A kapott tok nagyszerűen teljesített rajta, inkább a tablet részeként funkcionált, mintsem egy kényelmetlen, ellenben szükséges kiegészítőként, a billentyűzettel pedig a Samsung bizonyította, hogy a szövegbevitelnek sem kell kínszenvedésnek lennie egy tableten.

Egyedüli kérdés már csak az maradt, hogy ehhez a funkcióhalmazhoz miként viszonyul az ár. Függetlenül körülbelül 50 000 forintért lehet hozzájutni a P3110-hez (ez a Wifi-s verzió típusa), míg a 3G-s változat 75 000 forint körül mozog, ami megegyezik a Wifi-s Nexus 7 árával. Úgy gondolom, hogy a felszereltség, a márkatámogatás, az egyedi szoftverek, a minőségi kiegészítők olyan csomagot alkatnak, mely abszolút versenyképes, aki ezt választja, nem fogja megbánni a döntését.

 

Samsung Galaxy Tab 2 7.0 (P3100) specifikáció

Méret, súly: 193,7 x 122,4 x 10,5 milliméter, 344 gramm

Operációs rendszer: Android 4.0.3 Ice Cream Sandwich

Processzor: kétmagos, 1GHz-es TI OMAP 4430 processzor, PowerVR SGX540 GPU

Memória: 1GB RAM, 8GB tárhely (ebből 4,6GB szabadon használható), utóbbi microSDXC kártyával bővíthető

Kijelző: 7 hüvelykes, 1024 x 600 pixel felbontású kapacitív PLS érintőképernyő

Kamera: elöl VGA-, hátul 3,2 megapixeles, fix fókuszos kamera

Csatlakozás: négysávos GSM és UMTS modul, HSDPA, HSUPA, Bluetooth 3.0, WiFi (802.11 a/b/g/n, dual band), GPS, USB 2.0, 30 tűs csatlakozó

Akkumulátor: 4000mAh kapacitású Li-ion

Egyéb: telefonként is használható, USB OTG, OuchWiz UX UI, extra szoftverek (AllShare, ChatON, Polaris Office, Videoszerkesztő, Fényképszerkesztő, Samsung Apps, Game Hub, Readers Hub, stb.), 3,5mm-es jack kimenet,  fekete és fehér kivitel, hasznos, külön megvásárolható tartozékok

 

 

 

Vissza