Július 4-én debütál a Sony Xperia ZU „Togari”

Farkas Norman - 2013. június 14.

A Sony nemrég kiküldött sajtómeghívója szerint a vártnál egy kicsit később, július 4-én mutatkozik be a 6,44 hüvelykes Full HD kijelzővel szerelt Xperia ZU – mely korábban Togari kódnéven vált ismertté.

A múlt hét végén még az a hír járta, hogy a Sony június 25-én rántja le a leplet „Togari” kódnevű óriásmobiljáról, ám ezt az infót megcáfolta az alant látható meghívó, melyet a francia sajtó képviselőinek küldött ki a gyártó.

Szinte egyértelmű, hogy a „Togari”, azaz az Xperia ZU (vagy Z Ultra) phablet lesz a július 4-én megrendezésre kerülő esemény középpontjában. Erre utal a meghívó bal szélén látható méretes, ugyanakkor rendkívül karcsú készülék és a toll is, mely minden bizonnyal egy kapacitív stylus.

Az eddigi információk szerint az Xperia ZU előlapján 6,44 hüvelykes Full HD érintőképernyő és 2 megapixeles kamera található, hátlapján pedig egy 8 megapixeles, LED villanóval segített fényleső kapott helyet. Az Android Jelly Bean rendszer köré épülő készülék meghajtásáért egy négymagos Snapdragon 800 processzor felel, amit 2GB RAM egészít ki. Érdekesség, hogy a nemrég bemutatott Xperia ZR-hez hasonlóan az Xperia ZU is képes ellenállni a pornak és a víznek – az IP58 tanúsítványnak megfelelő mértékben.

Az Xperia ZU-val a Sony is belép az okostelefon-táblagép hibridek piacára, melyen a Samsung már régóta jelen van a Note sorozattal. Érdekesség, hogy a HTC is most készül egy 5,9 hüvelykes megjelenítővel és kapacitív tollal szerelt kütyüvel, mely One Max néven kezdheti meg hódítását a harmadik negyedévben. Vajon a konkurensek megjelenése után meg tudja tartani vezető pozícióját a Samsung az egykor általa teremtett kategóriában? Hamarosan kiderül!

A Nowhereelse.fr lencsevégre kapta a Sony "nagyképű" üdvöskéjét

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza