A Hajléktalanság Világnapján jelent meg a MyBudapest Photo Project naptárja

Kütyü Magazin - 2017. október 12.

Manapság a közösségi médiának köszönhetően minden nap több száz fényképet láthatunk, amit különböző emberek készítettek, és amikkel a saját, egyéni látásmódjukon keresztül mutatják be életüket és az adott helyet, ahol vannak. 

Az otthontalan embereknek erre nincsen lehetőségük, sőt a társadalom nagyrésze nem is veszi őket észre, még akkor sem, ha minden nap elmegy mellettük az utcán. A második alkalommal elindított MyBudapest Photo Project lehetőséget biztosított hajléktalan emberek számára, hogy megmutassák Budapestet úgy, ahogyan ők látják. Az alkalmi művészek alkotásai egy naptárba lettek összefűzve, aminek megvásárlásával támogatni lehet a kezdeményezésben résztvevőket.

A MyBudapest Photo project a Budapest Bike Maffia és a Café Art közös kezdeményezése, amelynek célja a társadalom érzékenyítése a hajléktalan emberek iránt, amihez a művészetet hívták segítségül. A kezdeményezés keretein belül 100 egyszerhasználatos FUJI fényképezőgépet osztottak ki hajléktalan emberek számára. A leadott fényképezőgépekből több mint 2000 kép született, ezek közül egy szakmai zsűri segítségével választották ki a MyBudapest Photo Project idei kiállítás anyagába kerülő 50 fotót. A kiállított képek közül a kiállítást megtekintők segítségével állt össze a 12+1 fényképet bemutató MyBudapest Photo Project 2018-as naptárja, amit a Hajléktalanság Világnapján mutattak be.

„A naptár nem a hajléktalanságról szól, hanem Budapestről csak különleges alkotók szemével. A fotópályázat célja a Bike Maffia többi kezdeményezéséhez hasonlóan az érzékenyítés. A naptárban a fotók mellett az alkotókkal és a képek háttértörténetével is megismerkedhetünk. Ezzel a kezdeményezéssel szerettük volna megmutatni, hogy a résztvevő alkotók, ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, semmiben sem különböznek” – nyilatkozta Fekete Bernadett a MyBudapest Photo Project projektfelelőse. 

„A fotópályázat jó elfoglaltság volt számomra, szeretek fényképezni. Büszke vagyok arra, hogy két képem is bekerült a kiállítás anyagába és mindkettő helyet kapott a naptárban is. Jól esik, hogy a program kapcsán megszólítanak emberek az utcán és gratulálnak a képeimhez” – mondta el véleményét és tapasztalatait a kezdeményezésről Selmeci Tibor, az egyik alkotó.

A kétnyelvű naptár elérhető a Budapest Bike Maffia webshopjában, valamint személyesen megvásárolható a FUGA Építészeti Központban, a Prezentshop üzletében és a FARM Gastrobarban. A naptárak eladásából befolyt teljes nyereséget a kezdeményezésben résztvevő hajléktalan emberek kapják meg.

Vissza